Chester - English in Chester nyelviskola

Ajánlatkérés »

Junior és felnőtt kurzusok egész évben

Chester 

Chester egyedülállóan szép és hagyományosan „angol stílusú" város, mely mindenkinek tartogat valami meglepetést. A nagyvárosokkal ellentétben könnyen feltérképezhető, kisebb mérete miatt így szerethetőbb, ám ennek ellenére nem unalmas, és sosem csöndes. A vásárlás és a történelem rajongói egyaránt megtalálhatják a nekik való programot, Chesterben ugyanis ötvöződik minden ami modern és ami régi. A helyiek igazán vendégszeretőek, sokan érkeznek megcsodálni a várost Anglia más városaiból is. Az ide ellátogatók részt vehetnek hajós kirándulásokon, nézelődhetnek a helyi piacokon, teniszezhetnek, evezhetnek, lovagolhatnak, finomakat ehetnek.
 

A nyelviskola: Engish in Chester

Az 1976-ban alapított közepes méretű nyelviskola 3 történelmi, ám elegáns és belül modern épületben működik Chester óvárosában, a város egyetlen nyelviskolájaként. Kiválóságát mutatja, hogy az iskola Anglia top 5 nyelviskolája között szerepel, míg Észak-Angliában a legjobb nyelviskolaként tartják számon. Közel 60 országból érkeznek ide diákok a villág minden tájáról, így garantált a nyelvi fejlődés, miközben új barátokra tehetsz szert.

Kurzustípusok

  • 13-16 éveseknek:
    • maximum 14 fős csoportok
    • különleges bánásmód és odafigyelés minden diákra
    • 20 tanóra/hét
  • 16+ éveseknek:
    • általános angol nyelvtanfolyam
      • átlagosan 8, max. 12 fős csoportok
      • barátságos környezet, egyénre szabható kurzusok
      • beszédközpontú oktatás
    • egyéni angol nyelvtanfolyam
  • 25+ éveseknek:
    • általános angol nyelvtanfolyam 
      • átlagosan 3, max. 6 fős csoportok
      • rövid, intenzív kurzusok
      • beszédközpontú oktatás
    • egyéni angol nyelvtanfolyam
    • üzleti angol nyelvtanfolyam
  • 50+ éveseknek
    • nyelvfejlesztő angol nyelvtanfolyam
      • 15 tanóra/hét
      • max. 10 fős csoportok
      • barátságos környezet, segítőkész személyzet
  • tanári továbbképzés
  • angol nyelvvizsga előkészítő 

Szálláslehetőségek

  • 13-16 évesek részére:
    • Vendéglátó családoknál - teljes ellátással
  • 16+, 25+, 50+ évesek részére:
    • Vendéglátó családoknál - választható félpanzióval vagy csak reggelivel, a diákok 85%-a ezt választja
    • Diákszálláson - önellátással, saját fürdőszobával, közös konyhával és nappalival, 6 perc sétára az iskolától
    • Partner hotelekben
 

További részleteket itt találsz.

 


Az árak miatt keress minket!

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ